KreaTech-6 Szakkör Hírdetmény!
A korábbi gyakorlatnak megfelelően a 2024/25-ös tanévben is meghirdetjük a
a nyolcosztályos gimnázium tanulóinak a természettudományos kompetenciákat fejlesztő
Kreatech-6 szakkört.
A korábbi gyakorlatnak megfelelően a 2024/25-ös tanévben is meghirdetjük a
a nyolcosztályos gimnázium tanulóinak a természettudományos kompetenciákat fejlesztő
Kreatech-6 szakkört.
2024. november 8-án 23. alkalommal került sor történelmi emlékülésre Egerben, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorlója és a Művelt Ifjúságért Alapítvány szervezésében a Függetlenségi nyilatkozat kiadásának 175. évfordulója alkalmából.
A Művelt Ifjúságért Alapítvány szervezésében: Adventi jótékonysági kóruskoncert, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorlóiskolájának Barkóczy utcai Gyermekkara, Gimnáziumi Kórusa, Gimnáziumi Kamarakórusa és szólisták részvételével.
A Nemzeti Tehetség Program támogatásával – NTP-TMV-24-0143 – egy újszerű, az eddigi tanulmányi versenyek kínálatából hiányzó területre fókuszáló kárpát-medencei tehetséggondozó verseny megrendezésére nyílt lehetőségünk. Az
A már több mint öt éves ultra visszatekintő KREA Tech szakkörünk programját ismét támogatásra méltónak találta a Nemzeti Tehetség Program pályázatértékelő csapata. Így a NTP-TEHETSEG-24-0151-es
A Művelt Ifjúságért Alapítvány a Nemzeti Tehetség Program támogatásával komplex vizuális művészeti versenyt hirdet az általános iskolák alsó és felső tagozaton tanuló diákjai számára.
A Nemzeti Tehetség Program és a Művelt Ifjúságért Alapítvány támogatásával a 2024/2025-
ös tanévben is elindulhatott a KreaTech-6 szakkör!
© 2024 Művelt Ifjúságért Alapítvány
Mert a Művelt Ifjúságért Alapítvány közel 30 éve tevékenykedik eredményesen a céljaink megvalósításáért. Pályázataink révén változatos tevékenységek megvalósítását támogatjuk a fiatalok körében. Mert velünk valóban létező és hiteles, alulról jövő, igazi civil kezdeményezéseket támogathat.
Május 20-ig bármikor megteheti felajánlását az adóbevallás benyújtásával együtt. Ha további kérdése van, írjon nekünk a muveltifjusagert@gmail.com, vagy keresse munkatársunkat a +36-30-338-4532 telefonon!